Ami nagyon megnehezítette az összes diétát az az volt, hogy kb. 2 évvel ezelőttig nem ettem zöldségeket. Ez így nem igaz, mert ettem krumplit, hüvelyeseket, főzelékben spenótot, meg ha nagyon el volt dugva a zöldség, akkor azt is. De nem szerettem. És mivel elég makacs ember vagyok, sosem ettem meg valamit mások kedvéért. Elég szar volt vendégségbe menni, mert sokszor előfordult, hogy a kaja zöldséges részét (ami azért nem kis rész) otthagytam a tányérban, és ezt van hogy a házigazda személyes sértésnek veszi :( Ha étterembe mentem is mindig igyekeztem olyan kaját keresni amiben nincs zöldség (se hal, se mustár, majonéz, ketchup, torma stb.), ez is elég cikis érzés. Meg ugye mindig elmondani, hogy én ezt nem eszem, elmagyarázni, hogy nem azért mert beteg vagyok, és arra sem szerettem válaszolni, hogy "de akkor mit eszel???"

Na, és akkor az történt, hogy egy barátnőm átküldött egy cikket arról, hogy ha valaki válogatós az azért van, mert fél. Ez egy zsigerileg rögződött dolog, hogy azért nem eszünk meg valamit, mert az halált okozhat. Tehát aki válogatós az fél.

És az a durva, hogy én nagyon bátor, bevállalós csaj vagyok, és tényleg azt éreztem, hogy de basszus én nem félek semmitől! 

És közben elfogadtam az összefüggést, és az állítás igazságát, úgyhogy eldöntöttem, hogy megismerkedem a különböző zöldségekkel. Pl.: azelőtt kb. hozzá sem értem a hagymához, és azért a főzés nem lenne egyszerű hagyma nélkül- bár most olvastam, hogy Vilmos hercegéknél általában hagyma nélkül főznek, bár valószínűleg a kaja alapba ott is használják, csak a protokoll miatt ügyelnek a szájszagra. Egyébként durva hogy még nem találtak ki semmi olyan szert, ami rögtön eltűnteti a hagymaszagot, mert ha Vilmoséknak nincs, akkor sztem az a világon sincs. Egyelőre.

NA, asszem a paradicsommal kezdtem, amitől egy évvel korábbi próbálkozás során konkrétan öklendeztem. Szerintem melegítve ettem. És én vettem meg a piacon, én vágtam föl, én készítettem el, ami fontos, mert közelebb kerül hozzá az ember. 

Nagyon durva, mert én tényleg teljesen bénának éreztem magam egy csomó dolog miatt, és meg voltam róla győződve, hogy ilyen bénaságokat csak én csinálok, és mostanság egyre többször jövök rá, hogy nem, egy csomó más embernek is vannak hasonló problémái, csak talán a kombináció nem teljesen egyforma. Szóval azóta találkoztam jópár emberrel, akik nem szeretik a zöldségeket, gyümölcsöket, halakat, húsokat. És szerintem, ha meg akarod szeretni, akkor tényleg fontos, hogy te készítsd el. Ha az ember gyerekkorában szereti meg, akkor azt a kaját az anyukájától kapja, akiben akkor teljesen megbízik. Ha mondjuk 20 évesen készíti elő a paradicsomot, akkor már nem ugyanazzal a bizalommal fordulunk felé, ha meg valaki idegen, akkor még kevésbé. Szóval érdemes megfogni, megnézni, megszagolni, felvágni. És tudva, hogy min mentünk keresztül együtt, mehet a kóstolás. A paradicsom egyébként bevált. Azon a nyáron Portugáliába mentem nyaralni egy barátnőmmel, és folyton paradicsomos cuccot ettünk reggelire. Szerettem. Ja és Portugáliában állandóan új halféléket próbáltam ki, meg polipot, meg rákot, stb. és abból is volt, ami ízlett.

Akkor nagy találkozás volt a karfiol. Az ízét annyira nem szeretem, de nagyon tetszett a tapintása. Egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ilyen...

A legnyerőbb zöldség mostanra a padlizsán és a kaliforniai paprika (bár azt idén próbáltam ki). A rukkola!!!! A spárgát kb. 1 hete, és az is nagyon ízlett. JA, hát a sütötököt is idén ősszel kóstoltam! Az is fantasztikus! Akár csak a színe! Az avokádó, hú, hát az is a gasztronómia csúcsához tartozik a konyhámban.

Szóval meg lehet szeretni a zöldségeket, annak ellenére, hogy soha sem gondoltam volna, hogy meg fogom szeretni őket. De hát azt se gondoltam volna, hogy le tudok menni spárgába. És de.

Itt a cikk, bár most már kicsit tartózkodóbb vagyok vele kapcsolatban:

http://www.origo.hu/tafelspicc/kozelet/20130215-a-finnyassag-betegseg.html

Szóval a főiskola utáni első nyáron jött az ötlet, hogy menjek a Caminora. Aztán kiderült, hogy az egyik munkatársam is tervezgeti, hogy menjen, úgyhogy elhatároztuk, hogy együtt megyünk. 172 cm vagyok, abban az időben nagyon durva súlyom volt, 90 kg. :( Három dokihoz is elmentem, mert nagyon féltem, hogy konkrétan le fog rohadni a lábam, mielőtt megérkeznék. De azt mondták nem fog :)

Keményen készültünk a napi 20-30 km-es gyaloglásra, eljártunk edzeni, meg próbatúrákra is. Végül a túrára 84 kilogrammra fogytam. Olyan pontosan utánajártunk mindennek, hogy egész úton mi adtuk a többieknek az egészségügyi tablettákat, gézeket, mert minden volt. És az volt a durva, hogy nekem semmi nem kellett. Semmi problémám nem volt (leszámítva egy csoportos ételmérgezést, meg egy kétnapos achillesín-fájást). El se hittem. Nagyon kellemes tempóban tudtam menni. És hihetetlen élmény látni, hogy fogynak a kilométerek. Olyan jó érzés volt, hogy minden nap úgy éreztem, hogy elérem a célomat.

Furcsa dolog a Camino, mert ma már egyfajta divat, de közben akik épp csak érintőlegesen hallottak róla, csak azt tudják, hogy a vallással függ össze... Legalábbis a hittel... Egyszerűen az van, hogy manapság lesétálni 900 kilométert teljesen értelmetlen dolog. Mármint reálisan nézve. Tehát valami olyan durva erő, mozgatórugó hajtja a zarándokot, ami kitart több, mint egy hónapig, és valami belülről megakadályozza az embert, hogy taxit fogjon. És a mai napig kérdezgetik tőlem, hogy miért mentem, mi volt az a mozgatórugó, illetve, hogy megváltozott-e az életem.

Én nem tudtam ott megmondani, hogy miért mentem. Imádtam. Lett egy international camino family-nk, akikkel a mai napig jóban vagyunk, szerettem a tájakat, fontos volt, hogy csapatban mentünk...

Most így visszanézve tudom, hogy a Caminonak köszönhetem, hogy elkezdtem sportolni. A Camino alatt kb. 81 kg lettem, de ami fontosabb az az, hogy összeállt a testem a sok gyalolgástól - sokat nem fogytam, mert elég jók voltak a spanyol kaják, és a family közös programjai közé tartozott a nagy közös vacsora főzés és evés :)

Először csak havi aerobik bérletet vettem, aztán háromhavit. Mindig féltem, hogy mi lesz, ha egyszer feladom, és nem fogok tovább járni... Aztán a következő nyár végén lett egy balesetem, részlegesen szakadt a bal bokaszalagom, és nem mertem aerobikozni, helyette jógázni kezdtem, amit nagyon szeretek. kb. 2 évig csak jógáztam. Egy idő után, mikor már a testem hozzászokott a sporthoz, akkor már heti 3x 4x. Hihetetlen állóképességet ad a jóga (meg a rendszeres sport): emlékszem a camino utáni évben bementem egy ugrálós aerobik órára, és 10 perc után kijöttem. Azt hittem meghalok. Aztán két évvel később újra bementem, és persze megerőltető volt, de végig lehetett csinálni.

Hihetetlen sikerélmény ez a sport, mert tényleg folyamatosan lehet érzékelni a változást a testben, a gyakorlatok elvégzésében, és olyan büszke vagyok magamra olyankor. Az egyetem alatt sokat mondták a tanáraim, hogy nincs mozgáskoordinációm, és a jóga alatt sokat tanultam erről is, hisz ahogy igyekszem egyre jobban csinálni a gyakorlatokat, úgy figyelem a testem, hogy milyen gyakorlathoz mit használ. Ez is egy olyan képesség, amit úgy fejlesztettem ki, hogy nem gondoltam volna, hogy valaha is érdekelni fog.

Ja, és a fejenállás!

Most már abszolút hozzátartozik a sport az életemhez.

Az ételről nem lehet leszokni.

Most itt a nyár, hát a fagyi az mindennek a csúcsa. 

Én is, mint mindenki, aki a súlyával küzd mindenféle diétát kipróbáltam. Én rájöttem arra, hogy a jojó effektusra keményen hajlamom van, ezért nem csinálok nagyon kevés kalóriájú diétákat. Illetve mivel heti 3x-4x sportolok tudom, hogy szükségem van bevitt kalóriára, illetve ha nem eszek, rohadt feszült leszek, és nem tudok koncentrálni, és úgy nem vagyok se jó barát, se jó munkatárs - viszont egy hisztis nő...

Egy éve, amikor baromi sokat dolgoztam és pont lett egy hónap szabadidőm elmentem személyi edzőhöz. Akkor megint egy ilyen súlyfelszedős időszakom volt, és a főnököm rám szólt, hogy ne csesszek már ki magammal, hogy visszaszedem a kiloim... És igaza volt, elmentem. Kaptam egy étrendet, ami nagyon minimális mozgásteret adott: A és B nap volt, csirke-rizs, zabpehely, zöldség, fehérjepor- mindez grammokra lebontva. Egy hónapig- amíg az edzések tartottak tartottam, aztán szétesett, mert megint csak sok munka lett, és nem nagyon tudtam rendszerezni a napjaimat (az életmódváltáshoz az elég fontos), de a reggeli része az tök jó volt, hogy bolti műzli helyett zabpehely joghurttal, mézzel almával, dióval, és a 150 gramm hús, 50 gramm rizs is betartható mennyiség.

És akkor tavaly decemberben megint nagyon szétesett a kajálás, és megint hízni kezdtem, és kitaláltam, hogy most akkor valahogy új alapokra helyezem a fogyókúrám.

Volt időm, tehát tudtam figyelni magamra, és a kajákra illetve a sportra.

Szóval elindítottam az első 100 napos egészségprogramomat. Csináltam egy plakátot, amire baromi nagy betűkkel kiírtam, hogy egészség. Minden reggel fogtam egy kis papírt, felírtam rá az aznapi dátumot, és kiragasztottam a plakátra, és az előző napi papírra pedig ráírtam azt a számot, ahányadik egészséges nap volt a százból. A caminonál is olyan jó érzés volt kimondani, hogy 400 kilométer, egyszerűen itt is jobb kimondani, hogy 60 nap, mint azt, hogy két hónap. Többnek tűnik, és minden nap meg tudod dicsérni magad.

És akkor az egészségprogram:

a, egyrészt felkértem egy barátnőmet, hogy beszélhessek neki, hogy hol tartok a programban, vagy ha nagyon nem bírom és enni akarok, vagy bármi. Ez szerintem jó, mert bármi nehézség adódik meg tudod osztani valakivel, és valaki szemmel is tart.

b, kalóriát számoltam: minden hétfő reggel méredzkedtem, és kiszámoltam a BMR értékemet. Ez az a kalóriaérték, amit az ember szervezete elhasznál nyugalmi állapotban egy nap alatt. Vannak programok, amikbe azt is be tudod írni, hogy mennyit sportolsz hetente, és arra is kiad egy értéket. Abból levonsz 500 kalóriát, és annyi a megengedett napi beviteli mennyiség. 

Ehhez oldal: http://orvosilexikon.hu/wrap.php?file=dcc.html  

c, Írtam mit eszek. Nagyon szerencsés helyzetben voltam, mert sok időm volt, és 4 hónapig majd' minden második nap főztem, és grammra pontosan leírtam a fogyasztásom, és így kordában tartottam az étkezést. Erre is találtam egy netes programot, amibe beállíthatod a napi fogyasztást, és minden étkezéshez kiválasztod miből mennyit ettél, és rögtön összeadja a kalóriákat. 

http://www.xn--kalriaguru-ibb.hu/fogyokura-dieta-naplo/fogyokura-dieta-naplo.php

d, És figyeltem arra, hogy mit eszek. Nem ettem fehérlisztet. Nagyon nagyon ritkán. És nem ettem rendes cukrot sem, csak nyírfacukrot. A glikémiás indexre próbáltam figyelni, mert ha az alacsony, akkor a kaja jobban eltelíti a szervezetet. Próbálkoztam eritrittel, mert az 0 kalória, de az eritrit nem édes. És hihetetlen kiábrándító, hogy szeretnél édes kávét inni, és két teáskanál cukor után a kávé épphogy nem keserű.

e, Igyekeztem olyan kajákat csinálni, amik finomak, esetleg olyan, amit még nem is ettem, és jól néz ki. 

138 napig bírtam. Igazából szerintem még semmi ilyen kajás dolgot nem bírtam ennyi ideig, ezalatt az idő alatt kb 6 kg-t fogytam összesen.

És töredelmesen bevallom azért kezdtem el írni, mert megrendítő, hogy a kajálásról nem lehet leszokni, és ezek a durva evési ingerek abszolút olyanok, mint egy szenvedélybetegség. Már rég tele vagy, de akkor is eszel, és még...

Szóval még mindig kutatom, hogy lehet egyenletesen szinten tartani az étkezést.

30 éves vagyok, bár a mai napig gyakran 22-nek néznek, viszont mostanság már nem szokták elkérnie a személyimet, ha alkoholos italt kérek egy bárban. De mindig úgy járok buliba, hogy magammal viszem a személyim, ha mégis igazolni kéne, hogy nagykorú vagyok. :D Egyáltalán nincs bajom ezzel. 

Szóval az van, hogy gyerekkorom óta súlyproblémáim vannak. Ez az egész súlykérdés meghatározta az egész életemet, és mostanra rájöttem, hogy nem is tudnám megmondani, hogy tulajdonképpen mennyire voltam, vagy vagyok túlsúlyos. 14 éves koromig tényleg elég durva volt a helyzet. Nagyon sokat csúfoltak, és valahogy én ezeket a szavakat, nézéseket, nevetéseket nem tudtam nem magamra venni, vagy humorral kezelni. Én próbáltam úgy tenni, mintha nem is történne meg. Nagyon fájó dolog ez. Amiatt, hogy úgy tettem, mintha ez nem létezne, tulajdonképpen minden más jellegű segítséget, bátorítást, illetve a testemre, vagy rám vonatkozó szép szavakat is negligáltam. Mert olyan erős páncélra volt szükség a sértések ellen, hogy azt a jók nem tudták áttörni. Aztán gimiben megnyúltam, és így valamennyivel vékonyabb lettem. De mindig szégyelltem magam. Pár éve történt, hogy utaztam a kettesen és egy tök helyes amerikai csávó megszólított, kérdezgetni kezdett, én meg meg voltam róla győződve, hogy csúfol, gúnyt űz belőlem, ezért nem válaszoltam neki, amit nem értett, és a végén teljesen értetlenkedve bámult rám, hogy mért nem tudok annyit mondani, hogy "hi". 

Szóval soha életemben nem sportoltam, összevissza ettem, aztán felvettek az egyetemre, és megmondták, hogy hetente 4 mozgásóra lesz, 3x45 perc, bemelegítés, aztán mozgás. Komolyan elgondolkodtam, hogy fogom-e bírni. Bírtam. Sokszor bénáztam a mozgáskoordináció miatt, de elvégeztem, sőt tulajdonképpen a legtöbb mozgásórát élveztem. Annak ellenére, hogy túlsúlyos voltam, mindig majd szétrobbantam az energiától. Az egyetem alatt hol lefogytam, hol visszahíztam, annyira összevissza életmódunk volt, hogy a rendszeres nyugodt étkezés lehetetlen volt.

Az egyetem után elmentem dolgozni, és a következő nyárra kitűztem célként, hogy végigmegyek az El Camino de Santiagon. És tulajdonképpen ezzel a hosszú, 35 napos, 900 kilométeres úttal indultam el az életmódváltás felé, és afelé, hogy megbocsássak magamnak a túlsúlyomért, az ügyetlenségeimért és a ki nem adott fájdalmaimért. Hogy begyógyítsam a sebeimet.